Koncert és telefon miatt bűnhődik a PL egyik kedvenc bírója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.29. 18:35
null
Egy koncert miatt hiányozhat a következő PL-fordulóból... (Forrás: bleacherreport.com)
Az angol labdarúgó-bajnokság egyik legnépszerűbb játékvezetője, Mark Clattenburg egy koncert miatt nem vezethet mérkőzést a Premier League soron következő fordulójában.

 

Történt ugyanis, hogy a West Bromwich Albion–Crystal Palace (2–2) mérkőzést követően az angol bíró asszisztenseitől külön, egyedül kelt útra. Tette mindezt azért, hogy láthassa Ed Sheeran angol énekes koncertjét a Newcastle Metro Radio Arénában.

A Premier League előírásai szerint a bírónak és segítőinek saját sértetlenségük és biztonságuk érdekében együtt kell a mérkőzés helyszínére érkezniük és onnan távozniuk. Ennek értelmében szabályt szegett Clattenburg.

A The Guardian értesülései szerint a játékvezető egyéb ügyben is „sáros”, mivel a West Brom–Crystal Palace találkozó után a vendégek menedzserével, Neil Warnockkal beszélgetett telefonon. Ez csak abban az esetben megengedhető, ha az asszisztensek is jelen vannak, illetve, ha a Profi Bírók Szövetségétől erre külön engedélyt kap.

A Crystal Palace vezetőedzője feltehetően egy elmaradt tizenegyes és egy hazai játékos durva szabálytalansága miatt diskurált Clattenburggel.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik