MU: Di María sérülése nem súlyos, szombaton játszana

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.19. 09:21
Gerardo Martino, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya reméli, hogy Ángel Di María Portugália ellen összeszedett sérülése nem súlyos.

A Manchester United szélsőjét az Old Traffordon megrendezett mérkőzés után kórházba szállították, miután az együttestől a Sportinghoz kölcsönadott Nani odalépett neki az első negyedórát követően – igaz, Di María ennek ellenére a 60. percig azért pályán volt. Martino a meccs után megerősítette, hogy az MU-hoz a Real Madridtól érkező középpályásnak vizsgálatokon kellett átesnie, de eloszlatta a súlyos sérüléssel kapcsolatos félelmeket.

„Elég keményen odaléptek neki, de nem hisszük, hogy bármi súlyos lenne. Kemény belépő volt, egy kicsit fel is sértette a bőrt, ám előbb meg kell vizsgálnunk, majd elemezni a helyzetet. Megröntgenezték, azonban nem hiszem, hogy túl komoly eset lenne” – mondta Martino.

A United játékosa reméli, hogy már szombaton, a „vörös ördögök” Arsenal elleni rangadóján szerepelhet.

„Csak egy kis sérülés, remélem, nem dagad be és pályára léphetek a hétvégén” – írta Twitterén az argentin.

Legfrissebb hírek

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
Tegnap, 13:26

Strandkézilabda-vb: a férfiaknál Németország, a nőknél Argentína nyert

Kézilabda
2026.06.28. 21:11

„Eladtuk a tevénket ezekért a jegyekért”

Foci vb 2026
2026.06.28. 09:16

Videó: elképesztő hangulatban, összekapaszkodva ugrálva hagyták el a stadiont az argentinok

Foci vb 2026
2026.06.28. 08:52

Lionel Scaloni: Mindenkire szükségünk lehet

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:57

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

Az utolsó pillanatban dőlt el: Ausztria továbbjutott, Irán kiesett – lezárult a csoportkör

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:08
Ezek is érdekelhetik