Tottenham: Jobb, ha idegenben játszhatunk - Adebayor

2014.11.10. 13:35
Emmanuel Adebayor, a Tottenham togói csatára a Stoke Citytől hazai pályán elszenvedett 2–1-es vereség után elmondta, a csapat a klub szurkolói miatt lassan jobban retteg a hazai mérkőzésektől, mint az idegenbeli találkozóktól. Megértést kér.

„Nagyon nehéz úgy játszani, hogy tudod, az első labdába érésedet füttyszó fogja kísérni, méghozzá a saját szurkolóid füttyszava.Az ember arra számít, hogy a szurkolók buzdítják őt. Ez most olyan, mint amikor az ember nehéz időszakában hazamegy a családjához, és nem látják otthon szívesen. A legrosszabb dolog a világon, ha nincs hová menned – mondta Premier League 12. helyén álló csapat játékosa, akit a Stoke ellen a 65. percben, 0–2-nél cseréltek be. – Most nem tudom, mi a jobb, ha otthon játszunk, vagy ha idegenben. A Stoke ellen a padon ültem, és tisztán láttam a társaimon, hogy senki sem harcol a labdáért. Nem vagyunk ott fejben, rettegünk, és azt hiszem, most a többség örül, hogy a Hull ellen idegenben fogunk játszani. Ott legalább nem a saját szurkolóink fütyülnek ki minket, hanem az ellenféléi. Ez sokkal jobb. A társaim nevében is beszélek.”

Mauricio Pochettino, a Tottenham menedzsere is elismerte, hogy mentális problémái vannak a játékosainak, s most az a fő feladata, hogy felrázza őket.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
4 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
10 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24