Angol Ligakupa: kiharcolta a Tottenham, jöhet a Chelsea!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.28. 22:49
Az angol labdarúgó Ligakupa második elődöntőjének visszavágóján a Tottenham 2–2-es döntetlent játszott a Sheffield Uniteddel, így bejutott a döntőbe, a fináléban a Chelsea lesz az ellenfele.

Az első mérkőzésen a Spurs – szenvedett ugyan, de – 1–0-ra legyőzte harmadik ligás ellenfelét, a második találkozón pedig hamar előnybe került: a 28. percben Christian Eriksen talált be. Ezt követően úgy tűnt, a Sheffield már feladta a továbbjutás lehetőségét, a 77. percben azonban feltámadtak a hazaiak. a Spurs – szenvedett ugyan, de – 1–0-ra legyőzte harmadik ligás ellenfelét, a második találkozón pedig hamar előnybe került: a 28. percben Christian Eriksen talált be. Ezt követően úgy tűnt, a Sheffield már feladta a továbbjutás lehetőségét, a 77. percben azonban feltámadtak a hazaiak.

Che Adams gyorsan két gólt szerzett (2–1), ezért – mivel a rendes játékidőben nem számít az idegenben szerzett több gól szabálya az angol Ligakupában – hosszabbításra állt a találkozó.

A 88. percben azonban ismét jött Eriksen, betalált, így a 2–2-es döntetlennel a Tottenham bejutott a döntőbe, ahol a Liverpoolt felülmúló Chelsea-vel találkozik.

ANGLIA, LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Sheffield United (III.)–Tottenham 2–2 (Adams 77., 79., ill. Eriksen 28., 88.)
Továbbjutott: a Tottenham 3–2-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán is két góllal győzte le a Newcastle-t, a Manchester City bejutott a Ligakupa-döntőbe

Angol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Az Arsenal idegenben szerzett egygólos előnyt a Chelsea ellen az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.01.14. 22:59

Guardiolát kiakasztotta a VAR: Tudjuk, hogyan működik ez a rendszer...

Angol labdarúgás
2026.01.14. 09:23

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Garnacho duplázott, a Chelsea bejutott az angol Ligakupa elődöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.12.16. 22:59

Arne Slot: Sok oka lehet annak, hogy hét meccsből hatot elveszítettünk

Angol labdarúgás
2025.10.30. 08:03
Ezek is érdekelhetik