Chelsea: Mourinho odapörkölt a bírónak, majd megkövette

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.04. 22:58
José Mourinho, a Chelsea menedzsere előbb kritizálta Kevin Friend játékvezetőt egy meg nem adott büntető miatt, ám később beszélt a Watford elleni vasárnapi FA-kupa-mérkőzés bírájával, és a hallottak után bocsánatot kért tőle.

A watfordi Craig Catchcart kezezése nem eredményezett tizenegyest, amit José Mourinho a csapata elleni „hadjárat” újabb megnyilvánulásaként értékelt a meccset követő televíziós nyilatkozatában. A mérkőzés utáni feszült pillanatokban azonban Mourinho elfelejtette, hogy az akcióból Loic Rémy végül gólt lőtt.a csapata elleni „hadjárat” újabb megnyilvánulásaként értékelt a meccset követő televíziós nyilatkozatában. A mérkőzés utáni feszült pillanatokban azonban Mourinho elfelejtette, hogy az akcióból Loic Rémy végül gólt lőtt.

„Szeretnék bocsánatot kérni a televíziós interjúm miatt – mondta utóbb a portugál szakember. – A játékvezető nagyszerűen járt el. Látta, hogy tizenegyest kell adnia, már szinte meg is adta, de látta azt is, hogy a labda Rémy elé kerül, ezért kivárt néhány másodpercet. Utóbb elmondta nekem, ha Rémy nem veszi le jól a labdát vagy esetleg a kapu fölé lő, akkor megadta volna a tizenegyest. Panaszkodtam, de valójában Kevin jól döntött.”

Mint beszámoltunk róla, a Chelsea 3–0-ra legyőzte Tőzsér Dániel csapatát, és bejutott a legjobb 32 közé.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06