Liverpool: Nem jön új játékos januárban - Brendan Rodgers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.19. 17:36
Eseménytelen lesz a Liverpool számára a téli átigazolási szezon, a nyáron igazolt belga csatár, Divock Origi is marad Lille-nél.

A gyenge szezonkezdet után éledezni látszik a Liverpool, amely nyolc mérkőzés óta veretlen. A 18-szoros bajnok szurkolói joggal reménykedhettek abban, hogy januárban új játékosok érkeznek a Bajnokok Ligája selejtezős helyért küzdő klubhoz, azonban Brendan Rodgers véget vetett a spekulációknak.

A TalkSPORT-nak adott interjújában az északír menedzser elmondta, nem lesz izgalmas az átigazolási időszak Merseyside-on.

„Csendes lesz... – mondta Rodgers. – Korábban is említettem már, hogy nem leszünk túl aktívak januárban."

Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy a 19 éves belga Divock Origi visszatérhet franciaországi kölcsönéből, miután a Luis Suárez pótlására szerződtetett Mario Balotelli és Rickie Lambert az elvárások alatt teljesít. Úgy tűnik azonban, hogy a szezon során mindössze 3 gólt jegyző tehetség a Lille-nél maradhat a szezon végéig.

Az angol sajtóban emellett felreppentek olyan hírek is miszerint a Liverpool Karim Benzema, Gonzalo Higuaín, Alexandre Lacazette vagy Ezequiel Lavezzi leigazolásán dolgozik, de Rodgers határozottan cáfolta a pletykákat.

„Vannak olyan játékosok, akiket állandóan hírbe hoznak a Liverpoollal. Általában csak az ügynökeik próbálnak kiharcolni egy átigazolást vagy egy új szerződést. Nálunk csendes lesz az átigazolási időszak vége.”

Továbbra is kérdés, hogy ki töltheti be a Luis Suárez által hagyott űrt, mindenesetre a Liverpool szurkolóknak van oka a reményre, ugyanis augusztus óta először újra edzésbe állt a korábban 46 meccsen 32 gólt szerző Daniel Sturridge.

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

A PSG három új támadója akár három új játékoshoz juttathatja Szoboszlai Dominikékat

Francia labdarúgás
2026.08.21. 17:27

Tottenham Hotpoor: 2019 óta egymilliárd eurót költöttek arra, hogy alaposan meggyengüljenek

Angol labdarúgás
2026.08.18. 14:21

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.08.12. 16:02

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55