MU: még Falcao ügynöke sem tudja, hogy marad-e a csatár

2015.01.13. 22:40
Radamel Falcao ügynöke, Jorge Mendes a BBC Sportnak elmondta: az biztos, hogy a kolumbiai futballista nem tér vissza a Monacóba, szíve szerint maradna a Manchester Unitednél, de ha nem kap elég játéklehetőséget, akkor újabb klubváltás következhet. A Unitednek kivásárlási opciója van Falcaóra, de kérdés, hogy leteszi-e érte a szerződésben rögzített negyvenmillió fontot.

„Az az igazság, hogy nem tudjuk, mi fog történni. Nehéz helyzet ez a Manchester United drukkereinek is. Egy briliáns futballistájuk van, a világ egyik legjobb csatára, aki szinte bármely más klubban állandóan kilencven percet kapna. Abban biztosak vagyunk, hogy a következő szezonban is a világ egyik legjobb csapatában futballozik, akár a Manchester United ez, akár nem” – nyilatkozta Mendes.

Radamel Falcao a Southampton elleni (0–1) bajnokin kimaradt a Manchester United tizennyolcas meccskeretéből. A mérkőzés után Louis van Gaal menedzser elmondta: nem sérülés miatt hagyta ki a kolumbiait, hanem taktikai okokból mellőzte. Falcao eddig tizenhárom mérkőzésen kapott lehetőséget az MU-ban, három gólt szerzett, és mindössze nyolcszor került a kezdőcsapatba.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23