Arsenal: megműtötték az angol válogatott középpályást

2015.02.27. 18:27
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere megerősítette, hogy Jack Wilshere bokaműtéten esett át.

Wenger elmondta, hogy egy apróbb műtétet végeztek el a 23 éves Wilshere-en. A bokájából vettek ki két csavart, mert azok irritálták.

„Ez csak egy apró beavatkozás volt, de nem sérülés miatt kellett megműteni. Úgy tervezték, hogy csak a szezon végén veszik ki a csavarokat, amelyek a szalagjait erősítették, de zavarták őt a játékban, emiatt most került rá sor.”

Arra a kérdésre, hogy Wilshere bevethető lesz-e a március 9-i Manchester United elleni FA-kupa mérkőzésen, az ágyúsok mestere azt mondta: „A következő héten pályára küldeni korai lenne még, de a visszatérése nem hetekbe fog telni”.

Wilshere-nek karrierje során sokszor újult ki a bokasérülése, legutóbb tavaly novemberben, a Manchester United elleni vesztes bajnokin (1–2), azóta nem játszott tétmérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
9 órája

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04

Budapesti BL-döntő: rekordot döntött a magyar légiközlekedés

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:26

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Nem volt idő keseregni: az Arsenal megünnepelte Londonban a PL-címét – videók

Angol labdarúgás
2026.05.31. 17:04

„Joker” sem hagyhatta ki a budapesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 13:05

BL-döntő: az ünneplés helyett Gabrielt vigasztaló Marquinhos elárulta, mit mondott honfitársának

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:08
Ezek is érdekelhetik