FIFA: újabb vizsgálat, ezúttal a West Ham ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.02. 12:45
A FIFA bejelentette, hogy a West Ham United labdarúgócsapatára és Diafra Sakhóra is vizsgálat vár, miután a támadó kihagyta az Afrika-kupát.

A szenegáli futballista hátproblémákra hivatkozva nem állt hazája válogatottjának rendelkezésére, de csereként beállva betalált a Bristol City elleni FA-kupa-mérkőzésen. Akkor még Szenegál együttese is versenyben volt a kontinensbajnokságon.

A Szenegáli Labdarúgó-szövetség panaszt tett a FIFA-nál, míg Alain Giresse szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy a West Ham Sakho pályára küldésével rossz példát mutatott.

A West Ham menedzsere, Sam Allardyce és David Sullivan társelnök úgy nyilatkozott, nem számítanak arra, hogy bármiféle büntetés várna rájuk.

A FIFA egyik szóvivője azonban megerősítette, hogy mind a klub, mind pedig a játékos ellen eljárás indul a FIFA szabályzatának megszegése miatt.

A nemzetközi szövetség korábban a pénzügyi a fiatalkorú játékosok átigazolása kapcsán történt szabálytalanságok vádjával indított vizsgálatot a Barcelona és a Real Madrid ellen, előbbit ki is zárták az átigazolásból.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
13 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
2026.08.11. 07:30

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49