Man. United: ötödosztályú klub tartalékcsapatából igazolhatnak

2015.02.17. 13:42
A Manchester United angol lapértesülés szerint próbajátékra invitálja a Southport 19 éves játékosát, Drew Lewist.

A fiatal támadó még nem is az ötödosztályban a bennmaradásért küzdő együttesben hívta fel magára a figyelmet, hanem a Southport tartalékcsapatában, amelyben már 38 gólt szerzett – ebben a szezonban.

Teljesítménye több ligacsapat (Angliában az első négy vonalban szereplő csapatokat illetik ezzel a jelzővel) érdeklődését is felkeltette, de a United lépést is tett, és felajánlott egy próbajátékot a fiatalnak.

A „vörös ördögök” nemrégiben egy helyi amatőr klubból, a Salford Cityből szerződtettek játékost, Szadik el-Fiturit, Lewis lehet a következő, ligán kívüli csapatból érkező futballista a manchesterieknél.

Legfrissebb hírek

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43

A Manchester Unitedba igazol a Chelsea brazil középpályása – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.09. 15:05