PL: Bony bemutatkozott, a Man. City kiütötte a Newcastle-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.21. 20:19
null
Nasri, Agüero és David Silva is betalált – utóbbi kétszer is (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójában a Manchester City 5–0-ra kiütötte a Newcastle Unitedet. Wilfried Bony első mérkőzését játszotta a címvédőnél.

Hamar dűlőre vitte a mérkőzést a Manchester City, a második percben Vurnon Anita buktatta Edin Dzekót, a játékvezető büntetőt ítélt, Sergio Agüero pedig nem hibázott (1–0). Tíz perccel később Samir Nasri tört be a tizenhatoson belülre, majd a léc alá emelt (2–0). A 21. percben újabb gól született, David Silva csodálatos átadása után Dzeko lőtt a kapuba (3–0).

A második félidő – az első játékrészben még csak gólpasszig jutó – David Silváé volt. Előbb az 51. percben Nasri passza után gurított a jobb alsó sarokba (4–0), két perccel később pedig Agüero gólpassza után bombázott 20 méterről a kapuba (5–0). A spanyol középpályás kilenc gólnál jár, így már most pályafutása legeredményesebb PL-szezonját futja.

A hátralévő bő fél óra legnagyobb érdekessége Wilfried Bony bemutatkozása volt. Az elefántcsontparti támadó a 60. percben Agüero helyére állt be. A Manchester City győzelmével öt pontra megközelítette a listavezető Chelsea-t, és kedvező előjelekkel készülhet a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre – nem úgy, mint riválisa.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Manchester City–Newcastle United 5–0 (Agüero 2., Nasri 12., Dzeko 21., D. Silva 51., 53.)

KORÁBBAN
Crystal Palace–Arsenal 1–2 (Murray 95., ill. S. Cazorla 8., Giroud 45+1.)
Chelsea–Burnley 1–1 (Ivanovics 14., ill. Mee 81.)
Aston Villa–Stoke City 1–2 (Sinclair 20., ill. Diouf 45., Moses 93. – 11-esből)
Swansea City–Manchester United 2–1 (Ki Szung Jong 30., Gomis 73., ill. Herrera 28.)
Sunderland–West Bromwich Albion 0–0
Hull City–Queens Park Rangers 2–1 (Jelavic 16., N'Doye 90., ill. Austin 39.)

Az állás
1. Chelsea 26 18 6 2 56–22 +34 60
2. Manchester City 26 16 7 3 56–25 +31 55
3. Arsenal 26 14 6 6 49–29 +20 48
4. Manchester United 26 13 8 5 44–26 +18 47
5. Southampton 25 14 4 7 38–17 +21 46
6. Tottenham 25 13 4 8 39–34 +5 43
7. Liverpool 25 12 6 7 36–29 +7 42
8. West Ham 25 10 8 7 36–28 +8 38
9. Swansea 26 10 7 9 30–34 –4 37
10. Stoke City 26 10 6 10 30–34 –4 36
11. Newcastle 26 8 8 10 31–42 –11 32
12. Everton 25 6 9 10 31–35 –4 27
13. Crystal Palace 26 6 9 11 28–37 –9 27
14. West Bromwich Albion 26 6 9 11 24–34 –10 27
15. Hull City 26 6 8 12 25–35 –10 26
16. Sunderland 26 4 13 9 22–36 –14 25
17. Queens Park Rangers 26 6 4 16 27–45 –18 22
18. Burnley 26 4 10 12 25–44 –19 22
19. Aston Villa 26 5 7 14 13–36 –23 22
20. Leicester City 25 4 5 16 22–40 –18 17
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
14 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik