A gyermek John Terry fenekét használta a legenda

2015.03.26. 16:41
null
Terry mindent megtett, hogy észrevegyék a nagyok (Fotó: dailymail.co.uk)
John Terry, a Chelsea labdarúgócsapatának ikonja eddig sosem hallott történeteket osztott meg a világgal arról, milyen volt gyermekként a „kékeknél” edzeni, és megfigyelni a legendákat.

John Terryre igazi hősként tekintenek a Chelsea-nél, ám nem mindig volt ez így. Az angol ikon 1995-ben, 14 esztendősen került a kluboz, és nem várt feladatokkal is szembetalálta magát.

„Szó szerint bármit megtettem, amit csak kértek a nagyok. Teát készítettem nekik, kávét főztem, cipőket pucoltam, sőt, néha egészen szürreális dolgokat is megtettem. Télen például Dennis Wise gyakran megkért, hogy melegítsem fel neki a vécéülőkét” – árulta el a londoniak hivatalos honlapján John Terry.

„Természetesen a lelkesedésemet mindig viszonozták. Wise például mindig adott egy kis bónuszt, ha betalált, huszonöt font ütötte a markomat, amely az akkori keresetem fele volt. Gondolhatják, imádkoztam minden meccs előtt, hogy betaláljon” – mondta Terry.

„Megpróbáltam az edzéseken felhívni magamra a figyelmet. Általában ez azzal sikerült, hogy az első csapat játékosait szereltem. Nem mindenki kedvelte a stílusomat, sokan, különösen a légiósok sokszor megsértődtek, de szerencsére ma már mindenki csak nevet a történteken” – tette hozzá az angol.

A 34 esztendős Terry szerződése 2015 nyarán jár le a Chelsea-nél, amely elveszíti ikonját, ha a szezon végéig nem kínál neki új megállapodást.

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
2026.08.12. 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38