Anglia: tudósítani indult, partjelző lett a BBC riporteréből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.09. 17:58
Matt Mesiano a BBC Three Counties rádióállomás munkatársaként látogatott ki az angol hatodosztályú Hemel Hempstead–Bath City találkozóra, de az egyik partjelző sérülése miatt a játékvezető asszisztenseként fejezte be a mérkőzést.

Jól jött a segítség, hiszen ő volt az egyetlen megfelelő képesítéssel rendelkező helyettes mozdítható közelségben.

„Szép számmal voltak kint szurkolók, így nagy volt a nyomás, de nem okoztam csalódást” – mondta a 26 éves riporter.

„A sérülés már a kilencedik percben megtörtént. A játékvezető a kispadoknál keresgélt helyettest, én voltam az egyedüli bevethető. Szerencsére a méretünk egyezett a sérült partjelzővel, így az ő ruhájába bújtam, tíz perc szünet után folytatódhatott a mérkőzés.”

Érdekesség, hogy a lefújást követően (a Hemel 3–0-ra kikapott) Mesiano felkapta a mikrofont és folytatta eredeti küldetését, interjút készített a vesztes csapat menedzserével. „Elégedett volt a teljesítményemmel, a csapatával már kevésbé" – nyugtázta elégedetten a BBC munkatársa.

Legfrissebb hírek

A portugál játékvezető nyitja az egyenes kieséses szakaszt a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.25. 19:25

Vb 2026: az örökranglista második helyére ugrik a mexikói játékvezető

Foci vb 2026
2026.06.21. 15:51

Ezt ki látta? Saját karjára csatolta fel a játékvezető elvesztett óráját a paraguayi gólszerző – videó

Foci vb 2026
2026.06.21. 12:50

Újabb mérkőzést kapott a nyitányon három piros lapot kiosztó brazil játékvezető

Foci vb 2026
2026.06.19. 15:39

A harmadik brazil és argentin játékvezető is bemutatkozik a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.18. 15:50

Collinától kapott különleges mezben vezeti a vb-k 1000. meccsét Kovács István

Foci vb 2026
2026.06.18. 11:20

Vigyázat, locsolók! Rendre bőrig áznak a pálya szélén a riporterek

Foci vb 2026
2026.06.17. 14:48

Íme, a hétfői játéknap bírói:

Foci vb 2026
2026.06.15. 14:40
Ezek is érdekelhetik