Sunderland: Adam Johnson továbbra is szabadlábon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.24. 15:24
Adam Johnsonnak, az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Sunderland labdarúgójának meghosszabbították az április 23-án lejárt szabadságát, így továbbra is számíthat rá menedzsere, Dick Advocaat.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a 15 éves lányt megrontó angol középpályást óvadék ellenében szabadlábra helyezték április 23-ig, most pedig ezt meghosszabbította a bíróság.

„A klub tisztában van vele, hogy a hivatalos bírósági ügynek lesz még folytatása, és bár a mi álláspontunk változatlan marad (Johnson a keret tagja lehet – szerk.), figyelemmel kísérjük az ügyet.”

Dick Advocaat elmondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy ha Johnson mentálisan rendben van, akkor továbbra is a keret tagja lehet.

„A klub már korábban állást foglalt az ügyben, és én kitartok emellett. Meglátjuk, hogy a jövőbeni tárgyalások mit hoznak” – mondta Dick Advocaat.

Johnson háromszor lépett pályára a március másodikai letartóztatása óta. A szombaton a Stoke City otthonába látogató Sunderland egy pontra van a kiesést jelentő 18. helytől.beszámoltunk, a 15 éves lányt megrontó angol középpályást óvadék ellenében szabadlábra helyezték április 23-ig, most pedig ezt meghosszabbította a bíróság.

„A klub tisztában van vele, hogy a hivatalos bírósági ügynek lesz még folytatása, és bár a mi álláspontunk változatlan marad (Johnson a keret tagja lehet – szerk.), figyelemmel kísérjük az ügyet.”

Dick Advocaat elmondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón, hogy ha Johnson mentálisan rendben van, akkor továbbra is a keret tagja lehet.

„A klub már korábban állást foglalt az ügyben, és én kitartok emellett. Meglátjuk, hogy a jövőbeni tárgyalások mit hoznak” – mondta Dick Advocaat.

Johnson háromszor lépett pályára a március másodikai letartóztatása óta. A szombaton a Stoke City otthonába látogató Sunderland egy pontra van a kiesést jelentő 18. helytől.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

Dick Advocaat maradt a szövetségi kapitány Curacaón

Minden más foci
2026.09.09. 16:52

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
2026.09.05. 20:21

Joao Pedro két kapura játszott, a Chelsea hétgólos meccsen verte meg a Brightont

Angol labdarúgás
2026.08.30. 17:13

Klasszikus Moyes-győzelemmel rajtolt az Everton, Glasner zakóval mutatkozott be Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.08.22. 18:04