Liverpool: „Ha a tulajdonosok azt szeretnék, távozom”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.25. 10:28
null
Brendan Rodgers készen áll távozni a Liverpool kispadjáról (Fotó: Action Images)
Brendan Rodgers, a Premier League-ben szereplő Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere elnézést kért a klub szurkolóitól a Stoke Citytől elszenvedett 6–1-es vasárnapi vereség után. A gárda ezzel a hatodik helyen zárt a 2014–2015-ös bajnokságban.

A Liverpool hatalmas pofonba szaladt bele a Stoke City ellen, amely félidőben már 5–0-ra vezetett a „vörösök” ellen, és 6–1-re meg is nyerte az összecsapást.

Brendan Rodgers, a Pool menedzsere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, ha a klub tulajdonosai úgy kívánják, természetesen távozik.

„Sokkoló eredmény született, mindannyian le vagyunk sújtva – mondta Rodgers. – Mindig is mondtam, ha a tulajdonosok azt akarják, távozom a Liverpooltól, egyszerű a helyzet, de úgy érzem, sokat tudnék még adni a csapatnak, és szeretnék maradni.”

„Sok minden történt a szezonban, ami megnehezítette a munkánkat. Az előző kiírásban, amikor a dolgok jól mentek, mindenki támogatott, de a Stoke City elleni mérkőzéshez hasonló »produkciók« nem segítenek rajtunk, ez érthető. A szurkolóknak tartozunk egy bocsánatkéréssel, megérdemlik. Már az első félidőben roppant dühösek voltak, teszem hozzá, teljesen jogosan, mert szörnyen játszottunk. A csapat menedzsereként teljes felelősséget vállalok a történtekért.”

A kérdésre, mik a jövőbeli tervei, Rodgers röviden válaszolt.

„Borzasztó sok munka vár ránk ezek után. Az elsődleges feladat, hogy javítsuk a hibákat, a következő szezonban pedig motiváltabbnak kell lennünk, mint valaha. A bajnokságban a hatodik helyen végeztünk, ezt érdemeltük. Most viszont vissza kell küzdenünk magunkat a legjobbak közé.”


Az angol Premier League 2014–2015-ös idényének végeredménye
1. Chelsea 38 26 9 3 73–32 +41 87
2. Manchester City 38 24 7 7 83–38 +45 79
3. Arsenal 38 22 9 7 71–36 +35 75
4. Manchester United 38 20 10 8 62–37 +25 70
5. Tottenham 38 19 7 12 58–53 +5 64
6. Liverpool 38 18 8 12 52–48 +4 62
7. Southampton 38 18 6 14 54–33 +21 60
8. Swansea 38 16 8 14 46–49 –3 56
9. Stoke City 38 15 9 14 48–45 +3 54
10. Crystal Palace 38 13 9 16 47–51 –4 48
11. Everton 38 12 11 15 48–50 –2 47
12. West Ham 38 12 11 15 44–47 –3 47
13. West Bromwich Albion 38 11 11 16 38–51 –13 44
14. Leicester City 38 11 8 19 46–55 –9 41
15. Newcastle 38 10 9 19 40–63 –23 39
16. Sunderland 38 7 17 14 31–53 –22 38
17. Aston Villa 38 10 8 20 31–57 –26 38
18. Hull City 38 8 11 19 33–51 –18 35
19. Burnley 38 7 12 19 28–53 –25 33
20. Queens Park Rangers 38 8 6 24 42–73 –31 30


Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00