Manchester United: nem tartják meg Falcaót - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.24. 22:04
null
Radamel Falcao búcsút int Manchesternek, de Angliában képzeli el a jövőjét (Fotó: Reuters)
Louis van Gaal, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United vezetőedzője úgy döntött, nem kívánja megtartani Radamel Falcaót, a Monacótól kölcsönben szereplő kolumbiai támadót – írja a The Guardian. A lap értesüléseit a klub is megerősítette a hivatalos oldalán.

„Falcao igazi profi és remek ember. A klub és jómagam nevében sok sikert kívánok neki a jövőben” – idézi Louis van Gaalt a klub honlapja.

A jelek az elmúlt hetekben arra utaltak, hogy Falcao nem marad Manchesterben, az Arsenal elleni múlt vasárnapi bajnoki 61. percében lecserélték, és búcsút intett a hazai közönségnek. Az utolsó fordulóban, a Hull City elleni mérkőzésen már nem szerepelt a keretben – hivatalosan sérülés miatt.

A kolumbiai kölcsönszerződése 16 millió fontba került a „vörös ördögöknek”, de a Tigris becenévre hallgató támadó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az Atlético Madridot, a Portót és a River Plate-et is megjárt csatár huszonhat bajnokin lépett pályára a 2014–2015-ös szezonban, négy gólt szerzett, és öt gólpasszt adott. Legutóbb a január 31-i Leicester City elleni 3–1-es siker alkalmával talált be.

A The Guardian információi szerint Falcao maradna Angliában, a Chelsea vagy az Arsenal színeiben képzeli el magát. A kolumbiai mellett Robin van Persie is elhagyhatja Manchestert, ezért a nyáron két új támadó is érkezhet az Old Traffordra.

Legfrissebb hírek

Isak aligha játszik szombaton a Liverpoolban, de egy fontos játékos visszatérhet

Angol labdarúgás
11 órája

Eden Hazard és Gary Neville is bekerült a PL Hírességek Csarnokába

Angol labdarúgás
2025.10.30. 10:08

West Ham United: két játékos is távozna, ülősztrájkra készülnek a drukkerek

Angol labdarúgás
2025.10.29. 14:05

Hagyománytörés készül a Premier League karácsonyi programjában

Angol labdarúgás
2025.10.28. 11:25

Gary Neville: Kerkez a Liverpool gyenge pontja

Angol labdarúgás
2025.10.27. 12:20

Kérdés sincs? Jelenleg Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobb játékosa

Angol labdarúgás
2025.10.27. 12:19

Három gól, három pont – az Everton elleni győzelmével már dobogós a Tottenham

Angol labdarúgás
2025.10.26. 19:29

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
2025.10.26. 17:11
Ezek is érdekelhetik