MU: a klasszis támadó a PSG-be igazolhat, védőt kapnak érte?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.25. 11:40
null
Radamel Falcao biztosan távozik az MU-tól, de lehet, hogy Ángel Di María is (Fotó: Reuters)
A francia L'Équipe sportnapilap értesülései szerint a Paris Saint-Germain labdarúgócsapata a nyári átigazolási időszakban ajánlatot tesz Ángel Di Maríáért, a Manchester United argentin válogatott szélsőjéért. A párizsiak állítólag egyik játékosukat is felkínálnák az MU-nak, hogy soraikban tudhassák a világbajnoki ezüstérmes játékost.

 

A 27 éves Di Maríát tavaly nyáron 75 millió euró körüli összegért szerződtette a Manchester United, a Real Madridtól érkező futballista azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az argentin támadó a mostani idényben 33 tétmérkőzésen lépett pályára az MU színeiben, de tizenkét gólpassza mellett csak négy gólt szerzett.

A Paris Saint-Germain vezetőinek bizalma ennek ellenére továbbra is töretlen Di María iránt, akinek a neve már 2014-ben is szerepelt a párizsiak kívánságlistáján, ám a pénzügyi fair play miatt végül meghiúsult a szerződtetése.

A L'Équipe értesülései szerint a francia bajnok az előttünk álló hetekben ismét harcba száll Di Maríáért, és nemcsak eurómilliókat adna az argentin szélsőért, hanem Gregory van der Wielt is.

A 27 éves védő játékjogának felkínálása nem tűnik rossz ötletnek, hiszen Louis van Gaal a holland válogatott szövetségi kapitányaként már dolgozott együtt az Ajax korábbi játékosával, aki Dani Alves és Nathaniel Clyne mellett az MU harmadik kiszemeltje a jobbhátvéd posztra.

A párizsiak a hírek szerint Lucas Digne, Yohan Cabaye, Edinson Cavani vagy Ezequiel Lavezzi eladásából fedeznék Di María vételárát. Ha a „vörös ördögök” szélsőjét mégsem sikerülne megszerezni, a wolfsburgi Kevin De Bruyne megvásárlása kerülne napirendre Párizsban.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
22 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18
Ezek is érdekelhetik