MU: Egy-két új emberrel bajnokok lehetünk - Rooney

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.26. 18:20
null
Wayne Rooney nyugalomra inti a Manchester United rajongóit, néhány új igazolással ismét a siker útjára lép a klub (Fotó: Reuters)
Wayne Rooney, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United támadója szerint a „vörös ördögök” közel járnak ahhoz, hogy ismét bajnokok legyenek, ugyanis néhány jó igazolással felzárkózhatnak a Chelsea-hez.

„A játékosok, a menedzser és én is, mindannyian úgy véljük, hogy közel járunk a sikerhez, egy-két új játékossal jó eséllyel szállunk harcba a bajnoki címért” – idézi Rooneyt a Fox Sports.

Az első komoly erősítés már meg is érkezett, Memphis Depay csatlakozott a holland bajnok PSV Eindhoventől.

Rooney szerint a negyedik helyen záró „vörös ördögök” a gyenge szezonrajt miatt szálltak ki a bajnoki címért folyó harcból, de a szezon második felében mutatott teljesítményre lehet építkezni a jövőben.

„Az első tíz bajnokin tizenhárom pontot gyűjtöttünk. Ha figyelembe vesszük, hogy a pocsék kezdés után hol végeztünk, akkor valószínűleg a többi mérkőzésen annyi pontot gyűjtöttünk, mint a legjobbak – folytatta Rooney. – Kétség sem férhet ahhoz, hogy közel járunk ahhoz, hogy ismét bajnokok legyünk. Látszik a teljesítményünkön a fejlődés, legtöbbször jobbak vagyunk az ellenfeleknél, többet birtokoljuk a labdát, csak a helyzetkihasználással volt probléma.”

„A Chelsea elleni vereség során, ha értékesítem a helyzetemet, akkor egészen máshogy alakulhatott volna a mérkőzés, nyomás alá helyeztük volna az ellenfelet. Sokkal szorosabb lett volna.”

2014 nyarán rengeteg változás történt a Old Traffordon, Rooneyék sejtették, hogy nem reális cél a bajnokság megnyerése, de mindenképpen ki akarták harcolni a Bajnokok Ligája-szereplést.

„Új menedzser érkezett, változott az edzői stáb, sok új játékost igazoltunk, így tudtuk, hogy túl nagy falat lenne most a bajnoki cím. Az elvárás az volt, hogy a legjobb négy között végezzünk. A Manchester United számára katasztrofális lett volna, ha nem harcoljuk ki a BL-helyek egyikét. Jó lett volna trófeákkal zárni a szezont, ezért is volt akkora csalódás, hogy kiestünk az Arsenal ellen az FA-kupában” – tette hozzá a 29 éves klasszis.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.09.26. 17:34

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.09.26. 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35