Arsenal: megállapodtak Cechhel, a Chelsea-vel még nem

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 11:23
Mint már megírtuk, egyre közelebb van Petr Cech, a Premier League-ben szereplő Chelsea kapusa ahhoz, hogy a rivális Arsenalhoz szerződjön.

A Sky Sports értesülései szerint a 33 esztendős cseh kapus már meg is egyezett az „ágyúsokkal” a személyes feltételekben.

Noha a Daily Mirror korábban már konkrét, nyolcmillió fontos átigazolási összeget is közölt a csapatváltással kapcsolatosan, a legfrissebb hírek szerint az Arsenalnak még nem sikerült megállapodnia a Chelsea-vel, de a héten tovább folytatódnak a tárgyalások a két klub között, és napokon belül pont kerülhet az ügy végére.

Cech 2004-ben igazolt a londoni „kékekhez”, akiket tizenegy éven át szolgált, ezalatt 493 mérkőzésen lépett pályára. Az együttessel négyszer Premier League-et, négyszer FA-kupát, háromszor Ligakupát, kétszer Community Shieldet, valamint egyszer Európa-ligát is nyert, pályafutását pedig a 2011–2012-es szezonban Bajnokok Ligája-győzelemmel koronázta meg.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2 órája

Haaland duplázott, a City magabiztos győzelmet aratott a United felett

Angol labdarúgás
4 órája

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
6 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 23:05

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:45

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:01
Ezek is érdekelhetik