MU: 33 millió euróért újabb középpályás jön, már orvosin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 09:06
Angliai beszámolók szerint a Manchester Unitednél orvosi vizsgálatra várják Morgan Schneiderlint, a Southampton középpályását, aki mintegy 25 millió font (33 millió euró, 10.5 milliárd forint) ellenében vált klubot. A Szentek megerősítették, hogy megegyezés született az átigazolás ügyében.

A Southampton a múlt héten visszautasított egy ajánlatot a Unitedtól a 25 éves, francia válogatott középpályásért, ám úgy tűnik, a módosított tervezet már meggyőzte a kikötővárosiak vezetőit.
Schneiderlin 2008 óta volt a Soton tagja, megjárta a csapattal a harmadosztályt is, és már évek óta a klub egyik legmeghatározóbb tagja.
Schneiderlin 2008 óta volt a Soton tagja, megjárta a csapattal a harmadosztályt is, és már évek óta a klub egyik legmeghatározóbb tagja.

A Manchester United a nyáron szerződtette a szintén középpályás Bastian Schweinsteigert (Bayern München), a védő Matteo Darmiant (Torino), illetve a támadó Memphis Depayt (PSV) is. A hírek szerint Schneiderlinnel kiegészülve ma mindannyian útra kelnek a csapattal Seattle-be, ahol az MU amerikai túrája kezdődik.

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35
Ezek is érdekelhetik