Newcastle: ifjú (?) kongói villanyszerelőt vettek Belgiumból

2015.07.30. 19:41
null
Chancel Mbemba a Newcastle United mezével (Fotó: nufc.co.uk)
A Newcastle United labdarúgócsapata bejelentette, hogy megvette Chancel Mbembát az Anderlechttől. A 20 éves kongói védő öt évre írt alá az angol klubhoz.

 

Chancel Mbemba 2011-ben lett az Anderlecht játékosa, a brüsszeli csapat sajtóhírek szerint most körülbelül 12 millió eurót kapott érte.

A 20 éves védő – akinek nyolc testvére van, édesanyja pedig kongói válogatott kosárlabdázó volt – villanyszerelőnek tanult a hazájában, és egy 2013-as interjúban elmondta, labdarúgó-pályafutása befejezése után villanyszerelőként szeretne tovább dolgozni.

Hogy tervei azóta megváltoztak-e, nem tudni, a futballpályán mindenesetre még van jó néhány éve. Bár első két kongói klubjánál 1988-as születési dátummal jegyezték be, míg a kongói utánpótlás-válogatottban 2011-ben 1991-es játékosként regisztrálták. Állítása szerint valójában 1994-ben jött a világra, és ezt tudományos vizsgálatok eredményeivel is bizonyítani tudja.

Legfrissebb hírek

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

A Leeds kiütötte a Newcastle-t, és feljött a Premier League dobogójára

Angol labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A Chelsea sztárja lett a hónap játékosa; berobbant a Hull mestere a PL-be

Angol labdarúgás
2026.09.11. 14:35

Angol Ligakupa: Tóth Alexszel jutott tovább a Bournemouth

Angol labdarúgás
2026.09.08. 23:31

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Spurs a második bajnokiját is elbukta De Zerbivel, megvan a Newcastle első győzelme

Angol labdarúgás
2026.08.29. 20:34