Chelsea: szexizmus miatt jogi lépésre készül a doktornő

2015.09.08. 21:20
null
A feszültség tapintható volt Eva Carneiro és José Mourinho között (Fotó: AFP)
Angol lapértesülés szerint a Chelsea labdarúgócsapatának kispadjáról eltávolított Eva Carneiro jogi lépést készül tenni mellőzése miatt.

 

 

Eva Carneiro a Premier League 1. fordulójában a Chelsea–Swansea mérkőzésen (2–2) munkatársával, Jon Fearnnel beszaladt a pályára a földön fekvő Eden Hazard-t ápolni. Ez kiverte a biztosítékot José Mourinhónál, ugyanis belga játékosának – akinek szerinte nem volt súlyos sérülése – emiatt le kellett mennie a pályáról, így az amúgy is emberhátrányban játszó londoniak rövid időre nyolc mezőnyjátékossal maradtak.

A portugál menedzser a következő mérkőzésen már más orvost ültetett maga mellé a kispadra, és Carneirót azóta is „jegeli”. A The Independent úgy tudja, hogy az orvosnő szeretne visszaszerezni helyét a Chelsea kispadján, és ha ez nem történik meg, jogi útra tereli az ügyet, mégpedig szexizmus vádjával.

Mourinho ugyanis szerinte gyakorlatilag „letitkárnőzte” a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.
A portugál menedzser szerint orvosi stábjának tudnia kellett volna, hogy ha bemennek ápolni egy játékost, akkor annak le kell vonulni a pályáról, és csak a játékvezető későbbi jelzésére térhet vissza.

„Akkor is értened kell a játékot, ha csak egy szertáros, orvos vagy titkárnő vagy a kispadon. Biztos voltam benne, hogy Hazard-nak nincs nagy baja. Egyszerűen csak nagyon fáradt volt, az orvosi stábom viszont naiv, és nyolc mezőnyjátékossal hagyott engem” – nyilatkozta a meccs után Mourinho.

A The Independent megszólaltatta Mary O'Rourke-t, aki a sportsérülések területén Anglia egyik legelismertebb jogi szakértője. A hölgy szerint Mourinho kijelentése egyértelműen szexizmus volt.

„A titkárok kilencvenöt százaléka nő – mondta O'Rourke. – Ez a nyilatkozat mindenki számára azt sugallhatta, hogy a nők nem értenek a labdarúgáshoz. Ha száz emberrel meghallgattatod ezt a kijelentést, kilencvenkilenc így értelmezi.”

A Carneiro-ügyet alaposan megvizsgáló O'Rourke úgy gondolja, hogy a csinos doktornő nem vár hivatalos bocsánatkérést Mourinhótól, mindössze azt szeretné, ha újra régi pozíciójában dolgozhatna.

Legfrissebb hírek

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06