Chelsea: Mourinho 1.5-2 év alatt kiégeti a játékosait – Capello

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.06. 13:26
null
Mourinho nem találja meg a fonalat (Fotó: Reuters)
Rossz passzban van José Mourinho – a PL-címvédő menedzserét a hétvégi, hazai bajnoki vereséget követően a vezetőségnek meg kellett erősíteni a posztján –, ilyenkor aligha esik jól neki, ha egy neves edzőkolléga találja meg. Márpedig Fabio Capello ez tette, ráadásul két fronton is fogást talált a portugál tréneren.

 

 

„Mourinho másfél-két év alatt kiégeti a játékosait – mondta Capello a Fox Sportnak. – Én már hallottam ezt róla a madridi időszakában is, most a londoni tevékenysége erre csak megerősítés.”

A portugál 2010-től kezdve három idényen át irányította a Realt, nyitásként és zárásként bajnoki ezüstérmet, 2012-ben bajnoki címet ünnepelt. Mourinho 2013-ban tért vissza a Chelsea-hez, amelyet 2004 és 2007 között már irányított. Akkor két bajnoki címet egy második hely követett, majd a 2007–2008-as szezon elején dicstelen búcsú.

Második Chelsea-korszakában bajnoki bronzéremmel nyitott, majd ismét első helyig vezette a londoniakat, akik azonban most látványosan szenvednek a Premier League-ben: a 8. fordulót követően nyolc ponttal, 12–17-es gólkülönbséggel a 16. helyen(!) állnak a tabellán. Capello szerint ez Mourinho felelőssége és hibája is.

„Az igaz, hogy érzékeny hiányzóik vannak – mint például Thibaut Courtois –, de láthattunk már taktikai hibákat is az edzőtől, aki ebben az idényben nem készül fel túl jól a mérkőzésekre.”

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
7 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
13 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29