MU: Martial édesanyja segített nyélbe ütni az átigazolást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.06. 16:15
Érdekes részletre derült fény Anthony Martial Manchester Unitedhez szerződéséről, elmondása szerint édesanyja segédkezett benne.

A támadó ugyanis átadta a telefont édesanyjának, hogy fordítsa neki Louis van Gaal szavait, miközben a holland arról akarta meggyőzni az átigazolási időszak hajrájában, hogy igazoljon a „vörös ördögökhöz”.

„Az edző engem akart, ez jelentette a különbséget. Eredetileg azt mondták, hogy nem vagyok eladó, hogy gondoltam, maradok a Monacónál. Aztán amikor tudomást szereztem erről az ajánlatról, egy másodpercig nem hezitáltam, és minden gyorsan lezajlott” – mondta a váltással kapcsolatban Anthony Martial, aki érdekes részleteket is elárult:

„Mindenképpen szerettem volna továbbra is szerepelni a Bajnokok Ligájában. Van Gaal felhívott és beszélt az édesanyámmal, aki fordított nekem.”

A 19 éves, kétszeres francia válogatott támadó hozzátette, Manchesterbe érkezésekor hosszasan beszélt a holland menedzserrel, aki elmagyarázta neki, hogy nehéz lesz kiharcolnia a helyét a csapatban.

„Mindig mögöttem áll, és ez nagyon fontos a korombeli játékosoknak” – tette hozzá a holland mesterrel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

„Én vagyok ennyire okos, vagy maga ennyire buta?” – Louis van Gaal 75 éves

Népsport
2026.08.08. 09:17

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24