Arsenal: évekig titkolózott, most rászakadhat a bank

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.15. 17:21
null
Flaminire rászakadhat a bank (Fotó: AFP)
Mathieu Flamini, az Arsenal francia futballistája hét éve tart titokban egy üzleti vállalkozást, amely a mai napra 20 milliárd fontos üzletté nőtte ki magát.

 

Flamini hét évvel ezelőtt, 2008-ban az Arsenaltól az AC Milanhoz szerződött. Ekkor és ott találkozott Pasquale Granatával, akivel barátok lettek, majd közös vállalkozást is indítottak.

A GF Biochemicals cég kifejlesztett egy eljárást, amelynek segítségével olcsón, ipari mennyiségben tudnak előállítani levulinsavat, amely idővel helyettesítheti az olaj minden felhasználási formáját.

Flamini milliókat fektetett a vállalkozásba, amelyről családja, barátai és csapattársai sem tudtak. Egészen a mostani pillanatig, azaz a The Sunnak adott interjújáig.

„Hét éven át senkinek sem beszéltem erről. Pasquale és én jó barátok lettünk, amikor Milánóba költöztem. Mindig azon gondolkodtunk, hogy bele kellene vágnunk valamibe közösen” – idézi az angol lap az Arsenal francia légiósát.

„Közel áll hozzám a természet, sokat foglalkozom a környezetváltozás problémájával, a természetvédelemmel, a globális felmelegedéssel. Ez igaz volt Pasqualéra is. Azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk változtatni a dolgok menetén. Ekkor jött a levulinsav.”

A levulinsavat a gyógyszergyártásban már régóta használják, de Flaminiék felfedezése tudományos áttörés lehet. A játékos erre a legbüszkébb, és nem arra, hogy akár piszkosul meg is gazdagodhat.

„Úttörők vagyunk, új piacot nyitottunk. Olyan piacot, amely jelenleg húszmilliárd fontot mozgat” – tette hozzá a futballista.

Az Arsenal-szurkolók persze nem bírnak magukkal, máris arra kérik Flaminit, hogy vegye meg a klubot, hátha attól megváltozik az „ágyúsok” profitorientált átigazolási politikája, amely nyaranta gyakran dühíti a drukkereket.

Legfrissebb hírek

Mátrixos videóval jelentette be Gabriel Martinellit az Al-Hilal

Minden más foci
2026.09.03. 19:16

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
2026.08.31. 23:00

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Álvarez az Arsenalé sem lesz? Elsőre visszautasította Arteta megkeresését

Angol labdarúgás
2026.08.29. 13:55

„Sok minden tetszett” – Arteta nagyon elégedett az Arsenal rajtjával

Angol labdarúgás
2026.08.22. 11:53

Sima Arsenal-győzelemmel indult az idény a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2026.08.21. 22:52

Ezri Konsa az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.21. 17:31

Olvasóinknál az Arsenal az angol bajnoki cím fő várományosa a Liverpoolt megelőzve

Angol labdarúgás
2026.08.21. 10:41