Arsenal: van, aki már Wenger figyelmébe ajánlja Kleinheislert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 11:32
Kleinheisler László a mostani szezonban még egy bajnoki mérkőzésen sem lépett pályára, van azonban, aki már az Arsenalban látja a Videoton fiatal labdarúgóját.

Kleinheisler László neve nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is felkapott lett az utóbbi napokban. Az angol labdarúgással foglalkozó passionepremier.com című olasz honlapon megjelent egy írás, amelyben a Videoton 21 éves középpályását az Arsenallal hozták kapcsolatba. A cikk szerzője, bizonyos Cinus Antonio szerint a londoniakat irányító Arsene Wenger már most azon gondolkodik, hogy kikkel erősíthetné meg a keretüket januárban.

Az olasz fiatalember szerint az egyik ideális jelölt Álex Grimaldo, a Barcelona B balhátvédje lehet, számunkra azonban érdekesebb, hogy a másik megemlített játékos Kleinheisler László.

Az olasz fiatalember szerint az egyik ideális jelölt Álex Grimaldo, a Barcelona B balhátvédje lehet, számunkra azonban érdekesebb, hogy a másik megemlített játékos Kleinheisler László.

A Videoton gyémántjának nevezett középpályás az első válogatott mérkőzésén győztes gólt lőtt a norvégok elleni Eb-pótselejtező első felvonásán, és ezután gyorsan bejárta a neve a világot – olvasható a cikkben, amely szerint a Videotonnál a következő napokban megpróbálják rábírni Kleinheislert arra, hogy hosszabbítsa meg a 2016 nyarán lejáró szerződését.

Ez esetben ugyanis a fehérváriak nem vesztenék el ingyen fiatal játékosukat, akinek a neve több nagy európai klubnál is bekerülhet a megfigyelők noteszába.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
16 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Kleinheislerrel és Tajtival is megegyezett a Csíkszereda, előbbitől még várják az aláírást – NS-infó

Minden más foci
2026.01.30. 15:48
Ezek is érdekelhetik