Man. United: Sosem volt az enyém a 7-es mez – Beckham

2015.11.20. 08:26
David Beckham, a Manchester United labdarúgócsapatának korábbi kiválósága elárulta, számára sosem volt teher, hogy a klub legendás 7-es mezét viselte.

David Beckham a jelenleg 7-es mezben szereplő Memphis Depay kapcsán ejtett néhány szót a dresszről – valamint a viselésével kapcsolatos lelki teherről –, miután a 21 esztendős holland az utóbbi hetekben nem nyújt jó teljesítményt, és sokak szerint nem méltó arra, hogy felhúzza ezt a szerelést.

„Amikor megkapod a hetes számú dresszt, nem számít, ki öltötte magára a múltban, vagy hogy az illető mit ért el” – mondta a 40 éves ikon a Manchester Evening Newsnak.

„Ez különleges mez, de nem gondolom, hogy lelki terhet okozna a viselőjének.”

Olyan legendák játszottak az említett mezszámban, mint George Best, Bryan Robson, Éric Cantona vagy éppen Cristiano Ronaldo, ám amióta a portugál sztár 2009-ben Spanyolországba szerződött, egyik „utód” sem tudott megfelelni az elvárásoknak.

„Engem mindig is inspirált a mez. Sosem volt az enyém – folytatta Beckham. – Besté, Cantonáé és Robsoné volt. Az egyetlen ok, hogy a hetesben szerettem volna játszani, az az volt, mert előttem ilyen ikonok hordták. A Manchester Unitednél ez a dressz különleges, mindig az volt, és örökké az is marad.”

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
13 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:34

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50