PL: Kane kétszer lecsapott, a Spurs jól elverte a West Hamet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.22. 18:53
null
Kane nagyon sok gondot okozott a WHU védelmének (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó Premier League 13. fordulójában a Tottenham Hotspur a White Hart Lane-en magabiztos, 4–1-es győzelmet aratott a West Ham United felett.

A West Ham az első húsz percben meg tudta fogni a Spurst, aztán megrogyott: a 23. percben az ismét jó formába lendült Harry Kane talált be, tíz perccel később pedig Toby Alderweireld szöglet utáni, védhetetlen fejesével 2–0 volt az állás.

Dele Alli még az első félidőben eltalálta a lécet, majd Kane hagyott ki egészen csúnyán egy ziccert – már a szünetig könnyen padlóra kerülhetett volna a West Ham. A verést így sem úszta meg, az 50. percben Kane egy védelmi kihagyást követően ismét átlőtte a vendégek védelmét, 3–0-ra alakítva ezzel az állást.

Innen már nem volt visszaút, a White Hart Lane közönsége jól szórakozott a WHU kárára, és újabb gólok is estek – a 83. percben Kyle Walker remek mozdulattal, külsővel csűrte a labdát a vendégek kapujába, míg válaszul Manuel Lanzini ágyúzott a rövidbe. Sokkal boldogabbak ettől sem lettek a West Ham drukkerei, akik abban a tudatban utaztak el a White Hart Lane-re, hogy kedvenceik egy győzelemmel megelőzhették volna a Spurst – erre azonban szemernyi esélyük sem volt...

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Tottenham–West Ham United 4–1
(Kane 23., 50., Alderweireld 33., Walker 83., ill. Lanzini 87.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 13 8 4 1 28–20 +8 28
2. Manchester United 13 8 3 2 19–9 +10 27
3. Manchester City 13 8 2 3 27–13 +14 26
4. Arsenal 13 8 2 3 23–11 +12 26
5. Tottenham 13 6 6 1 24–11 +13 24
6. West Ham 13 6 3 4 24–20 +4 21
7. Everton 13 5 5 3 24–16 +8 20
8. Southampton 13 5 5 3 19–14 +5 20
9. Liverpool 13 5 5 3 17–15 +2 20
10. Crystal Palace 12 6 1 5 14–12 +2 19
11. Stoke City 13 5 4 4 11–12 –1 19
12. West Bromwich Albion 13 5 2 6 12–17 –5 17
13. Watford 13 4 4 5 12–14 –2 16
14. Swansea 13 3 5 5 14–18 –4 14
15. Chelsea 13 4 2 7 17–23 –6 14
16. Norwich City 13 3 3 7 16–24 –8 12
17. Newcastle 13 2 4 7 13–25 –12 10
18. Bournemouth 13 2 3 8 14–27 –13 9
19. Sunderland 12 1 3 8 13–26 –13 6
20. Aston Villa 13 1 2 10 10–24 –14 5
Legfrissebb hírek

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
4 órája

„Apa, bajnokok vagyunk!” – fia sírva közölte a nagy hírt az Arsenal edzőjével

Angol labdarúgás
4 órája

Vb 2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
11 órája

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:20

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:10

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:05

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:20
Ezek is érdekelhetik