MU: Rooneyék továbbra is Van Gaal mögött állnak

MTI MTIMTI MTI
2015.12.25. 10:50
A Manchester United angol válogatott labdarúgója, Wayne Rooney azt mondta, hogy következő mérkőzéseiken vezetőedzőjükért, Louis van Gaalért is küzdenek majd.

A legutóbbi hat tétmérkőzését győzelem nélkül teljesítő manchesteri alakulat a Premier League tabellájának éléről az ötödik helyre csúszott vissza, a Bajnokok Ligájából pedig kiesett. A brit sportsajtóban napvilágot látott, hogy a holland trénert hamarosan menesztik, utódja a Chelsea-től a múlt héten elküldött José Mourinho lehet.

Rooney csütörtökön a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában leszögezte, hogy továbbra is az edzőjük mögött állnak, és érte is küzdenek a következő meccseiken. Csapattársai közül korábban Ashley Young, Phil Jones és David de Gea is hangsúlyozta, hogy a holland szakvezető érkezése óta pozitív a hangulat az öltözőben.

„Rendszeresen összeülünk és beszélgetünk a csapattársaimmal. Az edzőnkkel együtt mindannyian azért dolgozunk, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást, és ismét megnyerjük a meccseinket” – magyarázta Rooney.

A 30 éves csatár ugyancsak számos kritikát kap mostanság, hiszen eddig mindössze két gólt szerzett a bajnokságban. „Tudom, hogy az én teljesítményem is lehetne jobb. Keményen dolgozom, hogy javuljon a formám, és a legjobb tudásom szerint segíthessek a csapatnak” – mondta Rooney.

Hozzátette: megérti az egyre gyakoribb kritikákat, de a játékosoknak nehéz ezeket feldolgozniuk.

A Manchester United szombaton a Stoke City, hétfőn a Chelsea, jövő hétvégén pedig a Swansea City ellen lép pályára a Premier League-ben.

Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
21 órája

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
23 órája

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:05

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:20

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:30

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:25

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
2026.05.19. 13:27
Ezek is érdekelhetik