Chelsea: Mourinho szerint is ez a csapat nyerheti meg a PL-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.11. 16:30
Louis van Gaal és Sir Alex Ferguson után pénteken a Chelsea menedzsere, José Mourinho is úgy nyilatkozott, hogy a listavezető Leicester City megnyerheti az angol labdarúgó-bajnokságot.

A Premier League 16. fordulójának hétfő esti zárómeccsén a címvédő Chelsea éppen az éllovas vendége lesz. A londoni „kékek” az előző bajnoki évadban pont ezen a hétvégén veszítették el a veretlenségüket 15 meccs után, de így is magabiztosan vezették a tabellát. A Leicester City a kiesés ellen küzdött, december közepéig csupán két találkozót nyert meg.

Az erőviszonyok azóta jelentősen megváltoztak, hiszen a Leicester az első, a Chelsea a 14. helyről várja a hétfői összecsapást, amelynek további pikantériát szolgáltat, hogy a jelenlegi éllovas menedzsere, az olasz Claudio Ranieri volt a Chelsea trénere 2004-ig, José Mourinho első időszakának kezdetéig.

„Néhány héttel ezelőtt azt mondtam, nem hiszem, hogy a Leicester bajnok lehet. Ezután kétszer is meg kell gondolnom, mielőtt ilyesmit mondok. Az egy dolog, hogy egy csapat szeptemberben az első helyen áll. Az viszont már más, ha decemberben is listavezető” – vélekedett a portugál.

A közelmúltban a Manchester United korábbi és jelenlegi szakvezetője, Sir Alex Ferguson és Louis van Gaal is úgy vélekedett, hogy a Leicester képes lehet az idény végéig megtartani első helyezését.

Mourinho ismét úgy fogalmazott, hogy a gyenge eredmények miatt eddigi edzői pályafutása legrosszabb időszakát éli mostanság, ezért zavarba ejtő számára, hogy a szurkolók rendszeresen a nevét skandálják. Hozzátette: a Bournemouthtól elszenvedett múlt hétvégi vereség ellenére úgy látja, csapata fejlődik.

„Úgy érzem, képesek vagyunk sorozatban négy-öt meccset megnyerni és a szezon végén negyedikként zárni” – nyilatkozta Mourinho arra utalva, hogy a következő idényben ismét a Bajnokok Ligájában indulna együttesével.

Végül kiemelte: az eredményesebb szerepléshez több gólra lenne szükségük, hiszen a védekezésük a szezonkezdethez képest már stabilizálódott, amit bizonyít, hogy a legutóbbi öt tétmeccsükön csak egy gólt kaptak.

 

Legfrissebb hírek

Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

Légiósok
12 órája

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
15 órája

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
16 órája

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
2025.11.10. 20:45

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
2025.11.10. 13:09

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
2025.11.10. 11:09

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.11.10. 07:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12
Ezek is érdekelhetik