Chelsea: „A BL és az FA-kupa még megmentheti a szezont”

MTI MTIMTI MTI
2016.02.09. 11:05
A Chelsea-nek döntőbe kell jutnia a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában, vagy legalább az egyik sorozatban ahhoz, hogy megmentse a mostani idényt – véli a londoni labdarúgócsapat kapusa, Thibaut Courtois.


„A BL-ben és az FA Kupában is nagyszerű ellenféllel játszunk, mégis tovább kell jutnunk, ahhoz ugyanis, hogy megmentsük a szezont, döntőbe kell kerülnünk az egyik vagy akár mindkét
sorozatban” – nyilatkozta Courtois.

„A BL-ben és az FA Kupában is nagyszerű ellenféllel játszunk, mégis tovább kell jutnunk, ahhoz ugyanis, hogy megmentsük a szezont, döntőbe kell kerülnünk az egyik vagy akár mindkét
sorozatban” – nyilatkozta Courtois.

A Chelsea a Bajnokok Ligájában a Paris Saint-Germainnel találkozik a legjobb 16 között – az első mérkőzésre jövő kedden kerül sor Párizsban –, míg az FA Kupa nyolcaddöntőjében a Manchester Cityvel mérkőzik meg jövő vasárnap, Londonban.

A belga hálóőr azt követően fogalmazta meg a célkitűzést, hogy a lékek vasárnap, hazai pályán 1–1-es döntetlent játszottak a Manchester Uniteddel. A címvédő Chelsea 25 forduló után mindössze a 13. a Premier League-ben, csupán hét ponttal megelőzve a már kieső helyen álló Norwich Cityt.

A londoni gárda ugyan kilenc meccs óta nem kapott ki a bajnokságban, de ezeken a mérkőzéseken hatszor döntetlent játszott.

„Túl sok a döntetlen ahhoz, hogy előrelépjünk. A Newcastle elleni szombati bajnoki rendkívül fontos lesz, meg kell szereznünk a három pontot” – hangsúlyozta a 23 esztendős Courtois.

 

Legfrissebb hírek

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
3 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
18 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
18 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

„Még egy sör sem fér bele” – Pep Guardiola az FA-kupa-győzelem után

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:24

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Semenyo mestermunkája döntött, nyolcadszor lett kupagyőztes a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.05.16. 17:59
Ezek is érdekelhetik