Man. City: Agüero elárulta, melyik klubból vonulna vissza

2016.02.22. 11:54
Sergio Agüero tájékoztatta a Manchester Cityt, hogy az együttesnél szeretné befejezni a pályafutását – írja a klubhoz és a játékoshoz egyaránt közel álló forrásra hivatkozva az ESPN FC.

A 27 éves argentin játékossal kapcsolatban rendre felvetődik, hogy visszatér Spanyolországba, de a hírek szerint közel a megegyezés a Cityvel, amelynek értelmében 2020-ig elkötelezi magát a manchesteriekhez. De ez csak a kezdet, ugyanis Agüero úgy tervezi, hogy onnan is vonul vissza.

A 69 válogatott meccsen 32-szer eredményes támadó az Independientében kezdte karrierjét, majd 2006-ban az Atlético Madridhoz került, ahonnan 2011-ben 35 millió font körüli összegért érkezett Angliába.

A 173 centi magas játékos azóta 138 bajnokin 92 gólt szerzett, a 2014–2015-ös PL-kiírásban pedig ő végzett az első helyen a mesterlövészek listáján.

Agüerót a Barcelona és a Real Madrid is szerződtette volna a közelmúltban a hírek szerint, de most a forrás arról számolt be, hogy az argentin teljesen elkötelezett a manchesteri projekt mellett, és alig várja, hogy Pep Guardiola keze alatt dolgozhasson.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51