MU: „Az Európa-ligán át vezet a legkönnyebb út a BL-be”

2016.02.13. 18:56
Louis van Gaal szerint a Sunderlandtől elszenvedett bajnoki vereség után a Manchester United számára az Európa-ligán át vezet a legkönnyebb út a labdarúgó Bajnokok Ligájába.

A Sunderland hazai pályán 2˜–1-re legyőzte a Manchester Unitedet, így utóbbi hat pontra távolodott el a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helytől. Louis van Gaal menedzser a találkozó után elmondta, innentől nagyon nehéz lesz elérni a BL-részvételt érő pozíciót.

„Ez után a meccs után az Európa-liga jelenti a legkönnyebb utat a Bajnokok Ligájába – idézte Van Gaalt a BBC. – De nem lesz könnyű, mert nagyon sok jó csapat játszik ott.”

A legutóbbi szezon óta az Európa-liga győztese alanyi jogon szerepelhet a BL-ben. A Manchester United csütörtökön a dán Midtjylland ellen idegenben játssza az első meccsét a legjobb 16 közé jutásért vívandó párharcban.

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
13 perce

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2 órája

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
6 órája

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
8 órája

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
9 órája

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
9 órája

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
10 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
21 órája
Ezek is érdekelhetik