Anglia: döntött a bíróság Adam Johnson ügyében

2016.03.02. 18:27
Bűnösnek találták Adam Johnsont, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Sunderland korábbi játékosát.

A 28 éves Adam Johnsont 2015 márciusában tartóztatták le, mert a rendőrség gyanúja szerint egy 15 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot. Óvadék ellenében azonban nem sokkal később távozhatott, és szabad lábon védekezhetett.2015 márciusában tartóztatták le, mert a rendőrség gyanúja szerint egy 15 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot. Óvadék ellenében azonban nem sokkal később távozhatott, és szabad lábon védekezhetett.

Az első bírósági meghallgatás augusztusban lett volna, de azt elnapolták, az új időpont pedig 2016. február 12. volt – a tárgyalás ekkor vette kezdetét.

Adam Johnson korábban tagadta a vádakat, ám februárban elismerte, fiatalkorúval szexelt – ezt pedig tiltják a szigetországi törvények. A Sunderland labdarúgócsapata azonnal felbontotta a korábbi válogatott játékos szerződését.

Most az esküdtszék (8 nő, 4 férfi) majd tíz óra tanácskozás után másodfokon bűnösnek találta (10–2 arányban) a korábbi labdarúgót.

A végleges ítélet 2-3 héten belül megszülethet. Adam Johnson akár 10 év börtönbüntetést is kaphat.

A korábbi középpályás fellebbez az ítélet ellen.

Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
3 órája

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
4 órája

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
5 órája

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
6 órája

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
7 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
18 órája

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
18 órája

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:27
Ezek is érdekelhetik