Arsenal: távozók sora, két érkező a Bundesligából – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 12:51
Nemzetközi lapértesülések szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Arsenal két Bundesligában játszó futballistát, a dortmundi Henrih Mhitarjant és a Borussia Mönchengladbachban szereplő Granit Xhakát is szerződtetné a nyári átigazolási időszakban, míg több játékostól megválhat a londoni klub.

Csalódást keltően alakul az „ágyúsok” szezonja, a csapat a két hazai kupából, illetve a Bajnokok Ligájából már kiesett, a bajnokságban pedig csupán a harmadik helyen áll, 11 pont a hátránya az éllovas Leicester Cityvel szemben (igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott). A vezetők már a nyári erősítéseken törik a fejüket, és a hírek szerint jelentős változások várhatóak a keretben.

A Bild információi szerint elsőként a Borussia Mönchengladbach alapembere, Granit Xhaka érkezhet. A német forrás azt állítja, hogy az Arsenal és a Gladbach már meg is egyezett egymással egy 35 millió font körüli összegben, a játékos pedig havi 110 ezer fontot kereshet az angol fővárosban. Más oldalak még csak 30 millió fontos ajánlatról írnak, illetve arról, hogy az Arsenal a jelenlegi szezon minden egyes Mönchengladbach mérkőzésére megfigyelőket küldött, mivel a 23 esztendős játékos a londoniak egyik fő jelöltje a középpályára.

A másik, Bundesligában játszó kiszemelt a Dortmund játékosa, Henrih Mhitarjan, akinek a jövő nyáron jár le a szerződése a Borussiánál. Az örmény középpályás a The Guardian szerint szívesen áttenné székhelyét Londonba, kérdés, hogy a németek mekkora összegért cserébe lennének hajlandóak megválni egyik legfontosabb játékosuktól. A gyors és technikás Mhitarjan minden sorozatot figyelembe véve 20 gólnál jár a jelenlegi szezonban, értékét a transfermarkt.de 28 millió euróra becsüli.

Szintén szóba került az Arsenalnál a francia Lorient-ban játszó Raphaël Guerreiro szerződtetése is. A 22 esztendős portugál válogatott balhátvéd már régóta Arsene Wenger kívánságlistáján szerepel, az ő érkezése esetén átadólistára kerülhet az idény során többnyire mellőzött Kieran Gibbs.

Ami a távozókat illeti, Gibbsen kívül jó eséllyel Mathieu Flamini, Tomás Rosicky és Mikel Arteta is elhagyhatja nyáron a csapatot, rajtuk kívül Alex Oxlade-Chamberlain helyzete is igencsak kétséges.

Az Arsenal szombat délután a Watfordot fogadja a Premier League 32. fordulójában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ

Szombat
13.45:Aston Villa–Chelsea(Tv:DIGI Sport1)
16.00:West Ham United–Crystal Palace
16.00:AFC Bournemouth–Manchester City
16.00:Norwich City–Newcastle United
16.00:Stoke City–Swansea City
16.00:Arsenal–Watford(Tv:DIGI Sport1)
16.00:Sunderland–West Bromwich Albion
18.30:Liverpool–Tottenham Hotspur(Tv:DIGI Sport1)

Vasárnap
14.30:Leicester City–Southampton(Tv:DIGI Sport1)
17.00:Manchester United–Everton(Tv:DIGI Sport2)

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
5 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik