MU: Elfelejteném az elmúlt három évet; győzni jöttem ide – Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.27. 14:54
José Mourinho a Manchester United Tv-nek nyilatkozott először, miután hivatalosan is bejelentették, hogy ő veszi át a „vörös ördögök” irányítását.

„Nagyszerűen érzem magam – mondta a kinevezését követően, majd néhány másodperc csend következett. – Úgy gondolom, hogy a karrierem megfelelő pontján jött ez a lehetőség, hiszen a Manchester United egy óriási klub, amelyet csak a legjobb menedzserek irányíthatnak. Felkészületlenül nem lehet elvállalni” – kezdte első nyilatkozatát a Manchester United menedzsereként José Mourinho.Manchester United menedzsereként José Mourinho.

„Felkészültem az előttem álló kihívásokra. Mondhatnám, hogy boldog és büszke vagyok, de az igazság az, hogy dolgozni szeretnék, alig várom július hetedikét, hogy ismét az edzőpályán legyek.”

„A mai napon két szempontból tekinthetjük a klubunkat. Nézhetjük az elmúlt három évet, illetve a Manchester United teljes történelmét. Én a magam részéről elfelejteném az elmúlt három évet és csak arra a hatalmas klubra koncentrálnék, amelyet mostantól én irányítok. A szurkolók tisztelnek annyira, hogy kimondjam, győzni jöttem ide. A játékosoknak is meg kell érteniük, hogy győzni akarok. És ezt nemcsak mondom, hanem komolyan is gondolom” – válaszolt a várakozásaira és ambícióira vonatkozó kérdésre a portugál.

„Tisztában vagyok azzal, hogy mennyit adhatnak nekem itt a szurkolók, és azt is tudom, hogy én mit adhatok nekik, de a legfontosabbak természetesen a játékosok és az ő viszonyuk a rajongókkal. Érdekes, hogy pályafutásom során rengetegszer találkoztam a Manchester Uniteddel, és sokszor jártam az Old Traffordon is. A szurkolók mindig együttérzéssel fogadtak, néha mondtam olyan dolgokat miattuk, amelynek akkori kenyéradóim nem örültek annyira. Emlékszem, amikor a Real Madriddal győztünk az Old Traffordon, azt mondtam, hogy a jobb csapat veszített. A Real Madridnál ennek nem örültek annyira...” – fejezte be mosolygósan a szurkolóknak címzett üzenetét José Mourinho, aki a PL-bajnok Leicester City ellen vívhatja első tétmérkőzését a Manchester United élén az angol szuperkupának megfelelő Community Shieldért.

SZAVAZÁS

Mit nyer Mourinhóval a Man. United a következő szezonban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
5 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
19 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
19 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:05

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35
Ezek is érdekelhetik