PL: Pochettino szerint erősíteni kell a Spursön – elmondta, hogyan tenné

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.15. 08:36
Mauricio Pochettino, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham menedzsere kijelentette, hogy mindenképpen meg kell erősíteni a csapatot a nyáron, viszont nem változtatna az együttes profilján.

Pochettino együttese remekül szerepel a 2015–2016-os szezonban, egy fordulóval a bajnokság vége előtt már biztos, hogy története legjobb Premier League-szereplését könyvelheti el, és jó eséllyel másodikként zár. Az argentin menedzser azonban biztos benne, hogy erősítésre szorul a csapata.

„Elég egyértelmű, hogy meg kell erősíteni a csapatot – kezdte Pochettino. – A szurkolóink, a játékosok és a vezetőség is egyetért abban, hogy fejlődnünk kell. A Bajnokok Ligája több energiát emészt fel, mint az Európa-liga, és a Premier League-ben is tartani akarjuk a szintet.”

Az argentin szakember ugyanakkor nem feltétlenül sztárok szerződtetésében látja a megoldást. A londoniak a szezon legfiatalabb összetételű csapataként megtartanák a profiljukat.

„Amikor a Tottenhamről beszélsz, akkor nemcsak a játékosok képességeit kell vizsgálnod, hanem az emberi oldalukat is figyelned kell. A mi csapatunkba jobban illenek a fiatalok, mint az idősebb játékosok. Ez a különbség a mai és a néhány évvel ezelőtti Tottenham között.”

Ami biztos, hogy a Spurs vezetősége megbízik Pochettinóban, hiszen a héten 2021-ig szóló szerződéshosszabbítást kötött vele.

Legfrissebb hírek

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
8 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
22 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58
Ezek is érdekelhetik