WHU: hatalmas az érdeklődés az új stadion iránt, minden bérlet elkelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.09. 10:32
Az angol élvonalbeli Premier League-ben szereplő West Ham bejelentette, hogy 50 ezer bérletet eladott a következő idényre a klub új otthonába, a londoni Olimpiai Stadionba.

Mint ismert, a West Ham a 2016–2017-es idénytől az Olimpiai Stadionban játssza hazai mérkőzéseit, elköltözik a 35 ezer néző befogadására alkalmas Boleyn Groundról (Upton Parkból), amely 1904 óta adott otthont a „kalapácsosoknak”.

A londoni együttes új otthona 60 ezer férőhelyes, a West Ham közleményében az áll, hogy már most sikerült eladni az összes, azaz 50 ezer bérletet a következő idényre. A fővárosi PL-klubok közül ezzel a West Hamnek lesz a legtöbb bérletese.

A londoni együttes új otthona 60 ezer férőhelyes, a West Ham közleményében az áll, hogy már most sikerült eladni az összes, azaz 50 ezer bérletet a következő idényre. A fővárosi PL-klubok közül ezzel a West Hamnek lesz a legtöbb bérletese.




 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
16 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
18 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik