Anglia: eltiltották a drukkert, aki herén harapott egy biztonságit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.12. 16:12
Júniusban hozott ítéletet a bíróság annak a futballszurkolónak az ügyében, aki a Nottingham Forest és a Leeds United decemberi mérkőzésén megharapta egy biztonsági ember heréjét – számolt be róla a The Sun. A drukkert három évre kitiltották a stadionokból, pénzbüntetést és 180 órányi közmunkát is kapott.

Az 1–1-es döntetlenre végződő mérkőzésen többen próbálták nyugtatni a drukkert, aki két biztonságira rátámadt, miután egyik barátját kivezették a lelátóról. A vád testi sértés volt ellene.

A szurkoló bevallása szerint az egyik biztonsági fejét satuba fogta, ezt követően többen a földre kényszerítették. Ekkor történt a szóban forgó harapás a szóban forgó testrészre.

A biztonsági ember a bíróságon elmondta, hogy „éles fájdalmat érzett”, miközben a szurkoló azt kiabálta, hogy „el foglak kapni”.

A bíróság szerint a drukker tette gondatlan volt, nem pedig szándékos, ennek ellenére 150 font kártérítésre is ítélték.

Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpoolban verte meg az Evertont a Sunderland, óriási bajban a West Ham

Angol labdarúgás
2026.05.17. 20:30

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Mathys Tel parádés gólt lőtt, a hibája viszont a Tottenham két pontjába került a Leeds ellen

Angol labdarúgás
2026.05.11. 23:10

„Ez volt a klub történetének egyik legmeghatározóbb tizenegyesgólja” – Buendía az Aston Villa döntőbe jutása után

Európa-liga
2026.05.08. 08:47

A Villa kiütötte a Forestet, és bejutott az Európa-liga isztambuli fináléjába

Európa-liga
2026.05.07. 22:58

Az első vizsgálatok szerint nem lett súlyosabb baja a fejsérülést szenvedő Chelsea-játékosnak

Angol labdarúgás
2026.05.04. 19:25

Nincs megállás a lejtőn: brutális sérülésekkel tarkított meccsen kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.05.04. 18:12

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
2026.05.01. 23:03
Ezek is érdekelhetik