Arsenal: Henry ingyen is dolgozna a klubnál, de Wenger nem hagyja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.12. 11:22
null
Henrynak szobrot állított az Arsenal az Emirates mellett (Fotó: AFP)
Távozik az Arsenaltól Thierry Henry, a klub legendája, akinek az akadémia vezetője, Andries Jonker ugyan felajánlotta az U18-as együttes irányítását, de Arsene Wenger, a felnőttcsapat menedzsere közbeszólt – írja a The Telegraph.

 

Mint ismert, miután Thierry Henry – az Arsenal történetének legeredményesebb góllövője – felhagyott a profi futballal, az „ágyúsok” utánpótlásában kezdte meg edzői pályafutását, az elmúlt néhány évben főként a gyermekcsapatoknál dolgozott.

A korábbi francia válogatott csatár nemrég elvégezte az UEFA A-licences tanfolyamát, így megkezdheti pro licences tanulmányait – ám ehhez ifjúsági utánpótláscsapatnál kell tapasztalatot szereznie.

Az Arsenal akadémiájának vezetője, Andries Jonker – aki sajtóhírek szerint hamarosan elhagyja a londoni klubot – felajánlotta Henrynak az U18-as gárda vezetőedzői posztját, ám Arsene Wenger megvétózta a kinevezést Henry Sky televíziós csatornánál betöltött szakértői szerepe miatt. Wenger szerint az U18-as vezetőedzői feladatkör teljes embert igényel.

Henry javasolta, hogy fizetés nélkül, Kwame Ampadu, az U18-asok mostani segédedzője mellett dolgozva is elvállalná a munkát, de Wenger erre is nemet mondott – ahogy arra is, hogy Henry C-tervként a klub csatáraival foglalkozzon.

A Telegraph szerint Henrynak így nem maradt más választása, minthogy más klubnál folytassa karrierjét. Állítólag a Premier League-ből és külföldről is több ajánlata van.

A cikk klubhoz közeli forrásokra hivatkozva azt írja, Wenger nem szeretne olyan személyeket az edzőközpontban látni, akik veszélyt jelenthetnek állására.

Nem Henry az első Arsenal-legenda, aki profi karrierje után nem maradt a londoniak kötelékében. Patrick Vieira a Manchester Citynél, Dennis Bergkamp és Marc Overmars pedig az Ajaxnál kezdte meg edzői vagy sportvezetői pályafutását. Érdekesség, az idén visszavonult Mikel Arteta sem az Arsenalnál, hanem a Citynél, Pep Guardiola segítőjeként áll munkába.

Wenger több volt játékosának megadta a lehetőséget, de hosszú távú karriert csak Steve Bould futott be a szakmai stáb tagjaként. Az „ágyúsokat” 1988 és 1999 között erősítő védő az U18-asok vezetőedzője volt, mielőtt 2012-ben Wenger asszisztense lett a visszavonuló Pat Rice helyett.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
12 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik