MU: óriásit kaszált Pogba eladásával, megvette Al Capone villáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.18. 13:14
null
Mino Raiola és Paul Pogba (Fotó: panorama.it)
Ki ne tudná, hogy Paul Pogba elhagyta a Juventust, és átigazolási rekordot jelentő összegért visszatért a Manchester Unitedhez. Az üzlet (egyik) nagy nyertese Mino Raiola, a francai középpályás ügynöke.  

 

Pénzügyi szempontból remek nyarat zárt a hangzatos nyilatkozatairól is ismert ügynök, hiszen három képviseltje, Zlatan Ibrahimovic, Henrih Mhitarjan és Paul Pogba is a Manchester Unitednél kötött ki. Utóbbi játékos klubváltásával a hírek szerint 23.2 millió eurót keresett. Nem rossz…

Ennek a pénznek majdnem a harmadát már el is költötte, 8 millió euróért megvásárolta Al Capone, a világ egyik legismertebb gengszterének korábbi, azóta újjáépült villáját Miamiban.

A villa 1922-ben épült, 30 ezer négyzetméteres kertje van, hét hálószoba és öt hatalmas fürdőszoba, valamint medence is található benne, emellett persze minden, amire szükség lehet Pogba következő (zsíros) szerződésének megálmodásához.

(Fotó: panorama.it)
(Fotó: panorama.it)
(Forrás: panorama.it)
(Forrás: panorama.it)
(Fotó: panorama.it)
(Fotó: panorama.it)
Legfrissebb hírek

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Hivatalos: bejelentette Youri Tielemans szerződtetését a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.14. 20:17

Immár hivatalos, Andrey Santos a Manchester Unitedben folytatja

Angol labdarúgás
2026.07.13. 16:24

A Manchester United közel került a belga középpályás szerződtetéséhez – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.13. 12:43

A Manchester Unitedba igazol a Chelsea brazil középpályása – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.09. 15:05