Átigazolás: a PL-ben folytatja a Juventus középpályása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.20. 02:59
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Watford hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Juventus argentin válogatott támadó középpályását, Roberto Pereyrát.

Pereyra 2011 nyarán a River Plate-től szerződött az Udineséhez, amelynél három év alatt 84 mérkőzésen lépett pályára. A 2014–2015-ös szezonban kölcsönben szerepelt a torinóiaknál, akik a sikeres bajnokság után szerződtették. Az előző idényben azonban csak tizenhárom meccsen játszott.

A 25 éves támadó középpályás két-két olasz bajnokságot és Olasz Kupát, illetve egy Szuperkupát nyert a Juventusszal, valamint tagja volt a 2014–2015-ös Bajnokok Ligája-döntőt játszó, ott a Barcelona ellen 3–1-es vereséget szenvedő csapatnak.

A tízszeres argentin válogatott labdarúgó öt évre írt alá a „darazsakhoz”.

A 25 éves támadó középpályás két-két olasz bajnokságot és Olasz Kupát, illetve egy Szuperkupát nyert a Juventusszal, valamint tagja volt a 2014–2015-ös Bajnokok Ligája-döntőt játszó, ott a Barcelona ellen 3–1-es vereséget szenvedő csapatnak.

A tízszeres argentin válogatott labdarúgó öt évre írt alá a „darazsakhoz”.



 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
7 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
16 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54
Ezek is érdekelhetik