PL: a Milan és a Juventus csatárát is Londonból csábítják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.24. 10:20
A Premier League-ben szereplő West Ham United ajánlatot tett az AC Milan játékosáért, Carlos Baccáért – ezt az olasz klub hivatalos televíziós csatornája erősítette meg.

A londoni csapat szeretné megvásárolni a piros-feketék kolumbiai csatárát, Carlos Baccát, akiért már ajánlatot is tett az olaszoknak, a Sky Sports értesülései szerint azonban ezt a milánói egyesület visszautasította.Carlos Baccát, akiért már ajánlatot is tett az olaszoknak, a Sky Sports értesülései szerint azonban ezt a milánói egyesület visszautasította.

A WHU-nak mindenképpen szüksége lenne egy támadóra, hiszen a friss igazolás, André Ayew súlyos combsérülést szenvedett első Premier League-mérkőzésén, amelyen már a 35. percben le kellett cserélni. Lehetséges, hogy a ghánai támadót műteni kell, várhatóan négy hónapig nem lesz bevethető.

Az angol csapat másik kiszemeltje a Juventus olasz válogatott támadója, Simone Zaza. Az Európa-bajnokságot is megjárt futballista iránt édesapja elmondása alapján konkrét érdeklődés mutatkozik a londoni klub részéről, ám nehezítheti a megállapodást, hogy míg a „zebrák” végleges szerződésben gondolkodnak, a West Ham inkább kölcsönbe vinné a 25 éves játékost.

Legfrissebb hírek

A Milannál kapott munkát a DVSC korábbi vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
19 órája

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
2026.07.01. 10:10

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06
Ezek is érdekelhetik