PL: „Velük nem vállalt kockázatot Mourinho, ők győztesek”

2016.09.03. 16:35
null
Mourinho (jobbra) kész, azonnal bevethető játékosokat igazolt a nyáron az MU-hoz (Fotó: Action Images)
A Manchester United legendája, Paul Scholes a „vörös ördögök” új igazolásairól és az újonnan formálódó csapatról beszélt.

Paul Scholes – aki nemegyszer kritizálta az MU korábbi menedzserét, Louis van Gaalt – rendkívül elégedett korábbi együttese keretével, kiváltképp a nyáron szerződtetett játékosokkal. Elmondása szerint ugyan „csak” Zlatan Ibrahimovic, Henrih Mhitarjan, Paul Pogba és Eric Bailly érkezett, de ezúttal a mennyiség helyett a minőség játssza a főszerepet a gárdánál.

„A korábbi menedzserek (David Moyes és Louis van Gaal) kockázatot vállaltak azzal, hogy olyan labdarúgókat szerződtettek, akikkel ugyan működhetett volna a csapat, mégsem teljesítettek úgy, ahogy várták tőlük – mondta a manchesteri legenda. – Ezzel szemben Mourinho kész játékosokat vásárolt, olyanokat, akik azonnal bevethetők a Premier League-ben.”

„Ibrahimovic bármelyik országban futballozott, mindig megnyerte a bajnokságot. Pogba az előző három évben nagyon közel állt hozzá, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját, és mindegyik juventusos évében első lett Olaszországban. Ez a győztes mentalitás az, ami a Unitedba kell. Velük nem vállalt kockázatot Mourinho, ők győztesek.”

A 41 éves angol azt is elmondta, hogy Ibra érkezése nagyon jót tesz Marcus Rashfordnak is, hiszen a svéd csatár kiváló példát állít a 18 éves angol elé, aki rengeteget tanulhat tapasztalt csapattársától.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
7 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
13 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35