PL: már Mourinhóval is szenved az MU, Watfordban is kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.18. 14:58
null
Pogba elbukott, ahogy az MU is (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában a Manchester United 3–1-es vereséget szenvedett a Watford otthonában.

 

Ez volt Zlatan Ibrahimovic pályafutása 800. tétmérkőzése, ám a svéd nem lehetett túl boldog, már bő fél óra elteltével szomorkodhatott társaival együtt, amikor Anthony Martial labdát veszített, Daryl Janmaat beadását pedig Étienne Capoue gólra váltotta (1–0).

Capoue öt lövésből négy találatot szerzett ebben a szezonban, Janmaatnál pedig a PL-debütálása (2014. augusztus) óta senki sem adott több gólpasszt.

A Watford csak egyszer veszített az előző 19 alkalomból, amikor előnybe került az első félidőben az MU ellen. A 62. percben azonban felcsillantak a remények a vendégeknek, amikor Marcus Rashford egyenlített (1–1).

Mióta Rashford debütált a „vörös ördögöknél”, senki sem szerzett több gólt (10) nála a csapatban. Ez volt a Manchester United történelmének 800. idegenbeli PL-gólja.

A 82. percben nagyot húzott Walter Mazzari, mivel becserélte Juan Zúnigát, aki egy perccel később megszerezte a vezetést a hazaiaknak (2–1), majd a ráadásban tizenegyest harcolt ki, amelyet Troy Deeney gólra is váltott (3–1).

José Mourinho egymás után három meccset veszített el a csapatával, ilyenre 2006 augusztusa óta nem volt példa, amikor még a Chelsea menedzsere volt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Tottenham–Sunderland 1–0
(Kane 59.)
KORÁBBAN

Watford–Manchester United 3–1
(Capoue 34., Zúniga 83., Deeney 95. – 11-esből, ill. Rashford 62.)
Southampton–Swansea City 1–0(Austin 64.)
Crystal Palace–Stoke City 4–1
(Tomkins 9., Dann 11., McArthur 71., Townsend 75., ill. Arnautovic 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 5 5 15–4 +11 15
2. Everton 5 4 1 10–3 +7 13
3. Tottenham 5 3 2 8–2 +6 11
4. Arsenal 5 3 1 1 12–7 +5 10
5. Chelsea 5 3 1 1 10–6 +4 10
6. Liverpool 5 3 1 1 11–8 +3 10
7. Manchester United 5 3 2 8–6 +2 9
8. Crystal Palace 5 2 1 2 7–5 +2 7
9. Watford 5 2 1 2 10–9 +1 7
10. West Bromwich Albion 5 2 1 2 6–5 +1 7
11. Leicester City 5 2 1 2 7–7 0 7
12. Hull City 5 2 1 2 6–7 –1 7
13. Middlesbrough 5 1 2 2 5–7 –2 5
14. Southampton 5 1 2 2 4–6 –2 5
15. Swansea 5 1 1 3 4–7 –3 4
16. Burnley 5 1 1 3 3–8 –5 4
17. Bournemouth 5 1 1 3 3–9 –6 4
18. West Ham 5 1 4 7–13 –6 3
19. Sunderland 5 1 4 3–9 –6 1
20. Stoke City 5 1 4 3–14 –11 1
Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
55 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
58 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
9 órája

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57
Ezek is érdekelhetik