PL: még Moyesszal is jobban kezdett az MU, mint Mourinhóval

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.31. 09:34
null
Moyes jobban kezdett az MU-val, mint Mourinho (Fotó: Action Images)
A Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere, José Mourinho kevesebb pontot szerzett első tíz bajnokiján a csapattal, mint annak idején David Moyes.

Felemásan kezdte karrierjét a Manchester Unitednél José Mourinho. A portugál szakember a hétvégi, Burnley elleni 0–0-s döntetlent követően immáron négy meccse nyeretlen a csapattal, amely 15 pontot szerzett Mourinho első tíz bajnokiján.

Hogy ez mennyire kevés, azt jól mutatja, hogy a sokak által kritizált, egy idény után menesztett David Moyes is többet szerzett ugyanennyi mérkőzésen (17). A skót szakember öt győzelem mellett két döntetlent és három vereséget tudott felmutatni tíz bajnokit követően, melyeket Mourinho most 4–3–3-as mérleggel tudott le.

A portugálnak – aki Moyeshoz hasonlóan megnyerte az Angol Szuperkupát (Community Shield) – ugyanakkor még bőven van ideje a javításra, hogy ne úgy végezze, mint skót kollégája.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 10 7 2 1 24–9 +15 23
2. Arsenal 10 7 2 1 23–10 +13 23
3. Liverpool 10 7 2 1 24–13 +11 23
4. Chelsea 10 7 1 2 21–9 +12 22
5. Tottenham 10 5 5 14–5 +9 20
6. Everton 10 5 3 2 15–8 +7 18
7. Watford 10 4 3 3 14–13 +1 15
8. Manchester United 10 4 3 3 13–12 +1 15
9. Southampton 10 3 4 3 11–10 +1 13
10. Bournemouth 10 3 3 4 12–14 –2 12
11. Leicester City 10 3 3 4 12–16 –4 12
12. Crystal Palace 10 3 2 5 14–16 –2 11
13. Burnley 10 3 2 5 8–13 –5 11
14. Middlesbrough 10 2 4 4 9–11 –2 10
15. West Bromwich Albion 10 2 4 4 10–14 –4 10
16. West Ham 10 3 1 6 10–19 –9 10
17. Stoke City 9 2 3 4 9–16 –7 9
18. Hull City 10 2 1 7 8–23 –15 7
19. Swansea 9 1 2 6 8–15 –7 5
20. Sunderland 10 2 8 7–20 –13 2

 

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
2026.07.02. 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08
Ezek is érdekelhetik