Chelsea: Hazard részegen, triplával búcsúzott a Lille-től

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.29. 14:34
A Lille csapatkapitánya, Rio Mavuba elárulta, hogy korábbi csapattársa, Eden Hazard részegen játszotta le utolsó mérkőzését a Lille-ben.

Hazard 2012 májusában abban a tudatban lépett pályára a szezonbeli utolsó, Nancy elleni bajnokin, hogy az a búcsúmérkőzése lesz a csapat színeiben – korábban ugyanis eldőlt, hogy a nyártól máshol folytatja pályafutását.

Hogy méltóképpen elbúcsúztassák csapattársukat, néhány Lille-játékos közös italozást szervezett Hazard-ral, ez pedig olyan jól sikerült, hogy a belga játékos részegen játszott utolsó mérkőzésén – tegyük hozzá, a teljesítményére nem lehetett panasz.

„Biztos harmadikként készültünk a Nancy elleni mérkőzésre, ami Hazard számára az utolsó volt a Lille színeiben. Meg akartuk őt ünnepelni, ezért úgy döntöttünk páran, hogy elmegyünk iszogatni. Ez annyira jól sikerült, hogy Eden másnap még mindig részeg volt, a meccsből azonban még fél óra sem telt el, ő már mesterhármast szerzett. Nem aludt egy percet sem, egész éjszaka ivott, mégis három gólt lőtt harminc perc alatt” – árulta el Rio Mavuba, Hazard korábbi csapattársa.

Legfrissebb hírek

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A PSG szerződtette a Jasin-díjra jelölt kapust – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.08.09. 20:55

Hazaigazolt a francia válogatott gólrekordere, Giroud Lille-ben folytatja – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.02. 11:12

Giroud elköszönt a Los Angeles FC-től, Lille-ben folytatja

Francia labdarúgás
2025.06.30. 09:46

Elhagyja öt év után Franciaországot a kanadai csatár – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.05.15. 09:05
Ezek is érdekelhetik