Liverpool: Kloppot teljesen sokkolta a klub vezetősége

2016.12.09. 13:39
Jürgen Klopp, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere elárulta, kis túlzással sokkot kapott, amikor meglátta, hogy a „vörösök” vezetősége annak idején szerződtette Roberto Firminót.

Mint ismert, Klopp 2015 októberében lett a Liverpool menedzsere, míg a klub kicsit korábban, június végén állapodott meg Roberto Firminóval.

„Amikor távoztam Dortmundból, az első dolgom az volt, hogy fogtam a telefonom és minden számot kitöröltem belőle, így nem is voltam elérhető – árulta el Jürgen Klopp. – Egyetlen csapatnak sem meséltem a terveimről vagy adtam tanácsokat, hogy kiket igazoljon.”

„Nem kérdezték, ám meglátásom szerint Firmino volt az egyik legjobb a Bundesligában, így amikor megláttam, hogy a Liverpool szerződtette, az teljesen sokkolt. Azt kérdeztem magamtól, »hogy csinálták ezt?«”

„Más együttesek többet is fizettek volna a brazilért, ráadásul a Pool nem élte épp a legjobb pillanatait, ami az eredményességet illeti, úgyhogy rögtön az volt a véleményem, mennyire jó igazolás volt ez.”

Talán Firmino megszerzése is közrejátszott abban, hogy Klopp nem sokkal később végül a Liverpoolt választotta. A 25 esztendős támadó alapember a német menedzser csapatában, és jól is megy neki a játék, a 2016–2017-es kiírásban 13 bajnokin ötször volt eredményes, emellett öt gólpasszt osztott ki.

 

Legfrissebb hírek

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
17 órája

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:00

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.09. 20:56

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.07. 12:25

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
2026.04.07. 11:31

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09
Ezek is érdekelhetik