Man. City: Touré furcsa vallomása a 20 milliós büntetés után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.13. 13:14
Ittas vezetés miatt másfél évre eltiltották az autóvezetéstől Yaya Tourét, a Manchester City elefántcsontparti középpályását, aki elismerte tettét, de azt nem tudta megmondani, hogyan került alkohol a szervezetébe.

A 33 éves játékost 54 ezer fontos (több mint húszmillió forintos) pénzbírsággal is sújtották.

„Közismert, hogy muszlim vagyok, és a muszlimok nem fogyasztanak alkoholt. Én is mindig visszautasítottam” – mondta Touré, akinek a megengedett érték kétszeresét mérték a vérében egy novemberi napon Londonban.

„Az ittas vezetés súlyos bűn, és bár nem szándékosan fogyasztottam alkoholt, elfogadom a bírságot és a tilalmat, s bocsánatot kérek a történtekért” – írta közleményében Touré, aki novemberben azt követően került vissza Pep Guardiola keretébe, hogy az edző érkezésekor ügynöke többször is szidta a spanyol szakembert.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10