Manchester City: Hart úgy gondolja, nincs jövője a klubnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.12.02. 18:46
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City kapusa, Joe Hart jelenleg kölcsönben az olasz Torinóban véd – és úgy véli, az angol csapathoz már nem is tud visszatérni.

Az angol válogatott kapusát idén nyáron adta kölcsön a manchesteri klub, miután Pep Guardiola érkezésével létszámfölöttivé vált, és a helyére szerződtették Claudio Bravót Barcelonából.

„Ez a második alkalom, hogy egy szezont másik csapatban töltök, de ezúttal nem azért kellett mennem, mert látni akarják, hogy teljesítek és fejlődök-e, hanem mert nem volt rám szükség – mondta a Soccer Saturdaynek Joe Hart, aki először szólalt meg a témában azóta, hogy Olaszországba igazolt. – Azért kerültem Torinóba, mert nem volt lehetőségem végleg távozni Manchesterből. Most szeretnék itt minél jobban teljesíteni, és ha kapok valahonnan ajánlatot, szerintem a City nem gördítene akadályt az utamba."

„Amikor először leültünk Guardiolával, a beszélgetésünk során közölte, fenntartásai vannak velem szemben. Végül kezet ráztunk, és elmondtam, köszönöm az őszinteségét, bár nem ezt akartam hallani – folytatta a 29 esztendős kapuvédő. – Vele akartam dolgozni, hogy lássuk, mi sül ki a dologból, de az volt a benyomásom, hogy ez az út sehova sem vezet.”

„Több játékossal is beszéltem azok közül, akik megfordultak a Serie A-ban. Micah Richards azt mondta, imádni fogom, Patrick Vieira igazi futballvárosként emlegette Torinót – mesélte a kapus az interjú során. – Alekszandar Kolarov ismeri Szinisa Mihajlovicsot, így nála is érdeklődtem, majd beszéltem vele is, aki elmondta nekem, hogy ha tényleg jönni akarok, akkor szívesen látnak.”

Joe Hart családjával Torinóba költözött, és elkezdett olasz nyelvleckéket venni, de a legfontosabbnak azt tartja, hogy azokat a szavakat tanulja meg, amivel társait segítheti a pályán.

„Az első, ami eszembe jutott, hogy milyen jó lesz megtanulni egy új nyelvet, és folyékonyan társalogni olaszul. De elsősorban a munkámat kell jól végeznem, ahhoz pedig az egyszerű utasításokat kellett elsajátítanom, melyekkel a többieket irányíthatom a pályán” – mondta el zárásképp.

Legfrissebb hírek

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.09.05. 20:19

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Visszatérő vb-ezüstérmes vezérletével nyert a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.08.29. 22:49

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.08.15. 23:21

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48